A szovjet időkben egy falunak volt-e lehetősége arra, hogy az adott területen fejlett szocializmust építsen? Bíró Andor, a Határőr Kolhoz vezetőségének akkori elnöke bebizonyította, hogy igen. Péterfalva a nagyszőlősi járásban azért is különleges, mert ma se marad el a kisebb városoktól, a járási központtól. Van saját sportkomplexuma, vidámparkja a gyerekek számára, ahol az óriáskerékbe is be lehet ülni, csodálatos képtára, melyben a legkiválóbb kárpátaljai festőművészek vásznai tekinthetők meg. Hajdan a közel 2000 lélekszámú falu, melyben zömében magyarok éltek, viszonylag rövid idő alatt hatalmas agráripari komplexummá és kulturális központtá változott. A milliomos kolhoz Bíró Andor irányítása alatt öt iskolát, négy óvodát és kultúrházakat épített. Maga Bíró Andor az elért eredményekről a „Visszatekintve a megtett útra” (A Határőr Agrárcég-Kolhoz tapasztalataiból) című könyvében számol be, mely 1991-ben látott napvilágot az Ungvári Kárpáti Kiadóban, s mely ma már ritka relikviának számít.
A bekeresett milliókból gépeket vásároltak, fejlesztették az oktatást
Két évvel ezelőtt Bíró Andor 80. születésnapját méltatta. A megyei vezetés is köszöntötte őt. A hatalom első számú vezetői máig csodálják, hogyan sikerült mindezt elérnie.
Bíró Andor falusi családban született, gimnáziumi tanulmányait Beregszászban és Szatmáron folytatta. Szülei mérnöknek szánták, viszont a háború után úgy döntött, a tanítói hivatást választja, a Huszti Tanítóképzőbe felvételizett. Megszerezve a tanítói diplomát 20 évesen már iskolaigazgató volt, közben az egyetemen folytatta tanulmányait. Az iskolaigazgató rendkívül nagy tekintélynek örvendett, kikérték és megfogadták tanácsait. 1959-ben, mint tehetséges és rátermett szervezőt felkérték a nevetlenfalui kolhoz vezetésére, 1961-ben a péterfalvi Határőr Kolhoz vezetőségének elnökévé választották. Idővel a járásban ez lett a legnagyobb gazdaság, mert 1978-ban egyesült a nagypaládi Bolsevik Kolhozzal. Ennek eredményeként öt község és 9600 lakos tartozott.
A tudás és a gépek az a két összetevő, melyre a jó gazdának szüksége volt. Bíró Andor mindenekelőtt a káderképzésre helyezte a hangsúlyt. A tehetséges fiatalokat egyetemekre, főiskolákra küldte tanulni, majd lakást biztosított számukra. Néhány év elteltével a kollektív gazdaság a vidék egyik legkiválóbb kolhoza lett. A bevétel közel felét a zöldség, a szőlő és a dohány készletezése, illetve helyben történő feldolgozása biztosította. Fokozatosan megépült a kolhoz konzervgyára, ahol évente 2,5 millió normálüveg terméket állított elő. A sertéstelep 300 tonna húst biztosított, a gazdaság hűtőházában 500 tonna zöldség és gyümölcs várta a tavaszi értékesítést. Fővárosi üzemek filiáléi települtek és működtek a faluban: az Arzenál a fényképezőgépekhez gyártott alkatrészeket, a Szokil sportruházati termékeket varrt. 1987-ben sikerült hatékony együttműködést kialakítaniuk a Magyarországi Optikai Művekkel. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy kétszeresére -- háromszorosára tudták növelni a gabonafélék terméshozamát, mely elérte a 62 mázsát hektáronként. A mezőkön a kor legkorszerűbb lecsapoló és öntöző rendszereit építették meg. A kolhoz 140 traktorral és 23 gabonabetakarító kombájnnal rendelkezett.
Az így befolyt több milliós bevételből (ez nem túlzás!) nagyszabású építkezésekbe kezdtek. Nemcsak iskolákat és művelődési házakat, hanem hatalmas sportkomplexumot is építettek, ahol köztársasági szintű versenyeket tartottak, a fiatalok edzéseit is ott bonyolították le. A Tisza dal-és táncegyüttesben, mely megszerezte a megtisztelő népi címet, 120 leány és ifjú foglalkozott. A községi parkban japán pagodát építettek, a vidámparkban óriáskereket és más hintákat állítottak fel, melyekhez hasonló legfeljebb csak Ungváron volt. „Mi nem egy-két évre építünk, hanem az elkövetkező nemzedékek számára, akik nem bocsátják meg nekünk, ha primitív, az esztétikai ízlésnek nem megfelelő objektumokat hagyunk magunk után” –vallotta Bíró Andor.
Sokan úgy vélték, a siker titka nem más, mint az, hogy a magyar nemzetiségű vállalkozó szellemű kolhozelnök jó kapcsolatokat ápolt a pártvezetéssel Kijevben és Moszkvában. Bíró Andort ugyanis hatszor (!) választották az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Tanácsának népképviselőjévé, a Szocialista Munka Hőse Csillaggal tüntették ki, sok más állami elismerésben részesült.
Még ha így is lenne, a szép szeméért senkinek nem adtak pénzt, azt becsületes munkával kellett megkeresni. Most is azt vallja, nem elég a parasztságot földhöz juttatni. „A földön és a munkakedven kívül, annak megműveléséhez szükség van gépekre, vetőmagra, talajtápra. Ha ez nem áll a rendelkezésére, a földműves ásóval és kapával a kezében nem a mező gazdája, hanem a mező rabja”.
Folytatjuk
